Harisnyababáim

Drága egyetlen kutyánk, akit a Süti névre kereszteltünk, így keveredve állandó félreértésekbe az édességek kapcsán az elmúlt hónapok alatt egy igazi pom-pommá alakult, aranyos kis szőrgalacsinokat hagyva maga után. Ennek feletébb örült kicsi fiúnk, hiszen volt mit pöckölgetni, bár ha még kicsit vártunk volna, akár focizni is kiváló lett volna a szőrmennyiség, ehelyett én szívtam a fogam, no meg a kutyaszőrt is. ( Nem a fogammal… porszívóval.) Ezt megelégelve Egyetlenem hirtelen felindulásból kiadta az ukázt: kozmetikushoz a blökivel!

Szívesen vállalkoztam a feladatra, kell egy kis agyradír gondoltam magamban, felkerekedtem hát, hogy öreg kutyánkat elvonszoljam. Szegény arra számított, hogy egy kellemes kis séta vár rá, nem egy szépészeti beavatkozás. Mindezek ellenére hősiesen tűrte a megpróbáltatásokat és sietősen szedte a lábait hazafele. Mindig van egy-két ember, aki kedvesen füttyög a kutyának mit sem sejtve arról, hogy ez az állat rá sem hederít, hiszen tök süket. Persze nehezen hiszik el, erre én nyomatékosítom, hogy vegye már észre, hogy süket mint az ágyú, könyörgöm, körbe lehet porszívózni!!!!

Néha az is előfordul, hogy a füttyögés nem a kutyának szól, ahogy én hiszem. Hazafelé tartva két fiatalember slattyogott el mellettem, majd az egyik odaszólt a társának: Hűűű de meg…síííííííííííííííp. El is gondolkodtam egy pillanatra, biztos nem a kutyára gondolt, (mondom, hogy agyradír volt a séta) hát tényleg nem éppen a hátsó felemet mustrálva fütyörészett tovább. Felindultságomban csak annyit tudta kinyögni, hogy: Van ám fülem! (Mintha nem tudnák, mellesleg nem lehet nem észrevenni, nem hiába hívtak a gimiben Fülinek.)

Hazaérkezve felháborodottan meséltem a férjenek, aki ettől kihúzta magát nagy büszkén, hogy milyen felesége van!  Elszállt minden haragom, leültem, megettem a pizzámat. Hiába a szép testért tenni is kell!
🙂

 Aki ismer, tudja milyen vagyok reggel, de ez a csodálatosan fantasztikus megtiszteltetés, hogy ezt át is élje velem, csak az én pici páromé. Mielőtt bárki is hinné, hogy pillangóként libbenek ki az ágyból, az nagyon nagyot téved, hogy röviden és tömören kifejezzem, milyen vagyok ilyenkor reggel, akkor azt mondom, mint egy bolhás kutya. Férjem halált megvető bátorsággal figyel reggelente, (már ha itthon van éppen, szerintem külön örül ha kihagyhatja eme csodás pillanatokat) hogy ma mi lesz… már megint. És nem történt ez ma sem másként, miután egyetlen gyermekem reggel fél hat óta nem óhajtott aludni, ami nem is lenne olyan nagy gond, kivéve, hogy én-vessek magamra ugyebár- éjjel fél egykor döndültem az ágyba. No de frissem, fitten nekirugaszkodok a napnak (na persze), miután a gyerek visszaaludt én meg hoppon maradtam, úgy gondoltam felpörgetem a bulit és elmosogatok… reggel fél hétkor. Én!!! Én, aki gyerekkorában is, amikor úgy kezdte a monológját, hogy reggel, amikor felkeltem….na apukám itt már nem bírta röhögés nélkül, és megkérdezte:

-És mikor volt az a reggel 10, 11 óra? Mondanom sem kell, nem állt messze az igazságtól. Férjem zavartan pillogott be néha a konyhába, hogy tényleg? Komolyan? Ilyen korán? És még kévét is csinál? Nincs esetleg láza? Nem beteg? 

Nekem kín a korán kelés, nem tagadom. És az az apró tény, hogy a fiam erről másképp vélekedik, sajnos nem megkerülhető.

szóval nekiálltam a halomnak és amikor már mindent eltüntettem azt hittem végeztem, kezdtem lenyugodni, hogy de szuper, legalább előbbre vagyok… kiborult. Mármint nem én borultam ki, legalábbis először nem és nem is a liszteszsák. A spagettitészta!! Szokták volt mondani az emberek:

-Ideges vagy? Szedjél hangyát!

Én meg azt mondom:

-Szedjél spagettit! Az is legalább akkora élmény, főleg, ha elterül a konyhakövön a szép apróra tördelt tészta. Mert ugye mi nem szeretjük, ha a csúszós kis csigák leslisszolnak a villáról, így összetörve esszük.

Persze nem minden reggelem ilyen ám, a spagetti sem minden nap ugrál ki a zacskójából és mosogatni sem szoktam ilyen korán reggel…. nem vagyok én megbuggyanva!! De a többi mintha makacsul ragaszkodna hozzám, de talán az még pontosabb, hogy én ragaszkodom hozzá, mármint a reggeli morgáshoz. De miért is? Ki tudja…remélem elmúlik ez is egyszer!

Nem is tudom, miért jutott eszembe, hogy irkálgassak mindenfélét, amit majd mások elolvasnak? Lehet senki sem fogja…Pedig az ember azért ír blogot, mert úgy gondolja, szellemi terméke mások számára is olvasható lesz – jobb esetben. Na nekem azért nincsenek vérmes reményeim, mert ahogy nagyon kedves magyartanárnőm mondta nekem egyszer:

-Ne akarjon a bolha tüsszenteni, ha nincsen tüdeje!

Ennek fényében maradjunk annyiban, hogy saját szórakoztatásomra fogok írni, kis virtuális naplómként fogom kezelni azt a néhány gondolatot, amit itt osztok mindegykivel!

Miért is gondolom, hogy az életem olyan izgalmas lenne, hogy arról érdemes írni? Igazából nem gondolom, hogy az lenne, bár ha valaki házas, azért az már emeli a kalandfaktort, arról már nem is beszélve, ha gyermek is van…főleg ha több. No nekem eddig csak egyet sikerült produkáni, de a gyártási folyamat nem ért véget. Persze itt jön be az ember tervez, Isten végez gondolatmenet, amely minden helyzetben, mint itt is helytállónak minősül. A lényeg, hogy jöhet a kistestvér, mi semmi jónak nem vagyunk az elrontói.

De mi a helyzet akkor, ha az emberlánya egy pap feleség!e Mielőtt katolikus testvéreim felhorkannának, gyorsan tisztáznám a helyzetet, hogy én protestáns vonalon vagyok …fordított helyzetben nem hozakodnék elő ezzel a témával! Amikor egy ilyen ember -esetünkben lelkész oldalbordája, csatolt fájlja vagy, hogy hagyományos legyek, felesége lettem, nem tudtam mi vár rám. Ha egy szóval szeretném kifejezni az életemet: üvegfalak. Ez az, ami körül vesz minket, és ez az, ami sajnos nem takarja el a hibáimat. Mert akármennyire is szeretném, nem teszi. (bárcsak apám üveges lett volna, most nem lenne bajom…) Pedig sokat várnak az emberek tőlem. Azért gondolj bele te is kedves olvasóm, neked is vannak elvárásaid egy lelkész feleségével szemben, hogy hogyan öltözzön, hogy hogyan viselkedjen, hogyan nevelje e gyerekeit és ha mindez kicsit foghíjas, akkor jön az, hogy ÁHÁ!!! Ő sem tökéletes! Hát nem, pedig igyekszem, tényleg. Hiszen nekem különbnek kellene lennem mindenkinél. És igen én nem haragszom, ha elém furakodnak a boltban, majdnem elütnek a zebrán, összetaposnak a buszon. Nem vagyok fáradt , ha egyetlen drága kisbabám éjszaka 10 percenként ébredt, mint akit szundira állítottak, és én 65-ször is kedves és megértő vagyok. A férjemmel sem vagyok türelmetlen soha, akkor sem, ha magnéziumhiányom van, nem haragszom a kutyámra, akinek éjszakai termékébe zavartalanul toppanok bele éjjel 3-kor, hiszen mi sem élvezetesebb, mint ilyen késői órán lábat-papucsot-fürdőt mosni… és nem zavar, sőt érdeklődéssel fogadom, ha sértegetik a hitemet, nézetemet. És ekkor… beleér a bilibe a kezem, felébredek és szembetalálkozom magammal. Mert ha sikerül is, maradéktalanul sosem megy ez nekem, de igyekszem és ez azért reményteli. Felcsapom a Bibliám a napi üzenetnél és rájövök, ma sem tettem meg mindent… de reggel úgy kelek fel, na majd ma!

Remélem menni fog a tüsszentés!